Néhány szó a lószőr felhasználásáról
 

A legkorábbi tárgyi emlék a lószőr felhasználásáról, az i.e. V. századból való. Kínában Szubasi város közelében ásatásokat végeztek, amikor is mumifikálódott tetemeket találtak európai vonásokkal. Az egyik férfi nyakán, egy másiknak pedig a mellén műtétnyomot találtak, amelyet lószőrrel varrtak össze. Ekkor elképzelhető, hogy ékszerként még nem használták.

A XIII. sz. első feléből származik a Lett homlokpánt-töredék, amely egy fonat v. sodrat, nem tudni kultikus célokat vagy csupán praktikusan a haj leszorítását szolgálta. Ez a homlokpánt már akár ékszernek is minősülhet.

A honfoglaló magyarok lószőr kötéllel kötözték a jurta vázára a nemez borítót (ez is sodrott). Egy 1935-ös leírásból tudjuk, hogy Baskíriában saját használatra még mindig a ló farokszőréből készítik a kötelet. Mivel kevés tárgyi emlék maradt fenn, csak feltételezhetjük, hogy már a honfoglaláskor előtt a pásztorember kedvesének lószőrből készült ékszerrel  kedveskedett. Ebből a korból maradt ránk Cibakházán egy magányos női sír, ahol a homlok és a halánték két oldalán arany palmetták maradtak fenn, de az elemeket összekötő anyag elbomlott, tehát szerves anyag lehetett (akár lószőr is).

A későbbi időkből fennmaradt néhány tűtartó, nyaklánc, óralánc, fülbevaló, amelyet a pásztorember készíthetett kedvesének, v. saját maga részére. A késztők egy részének fennmaradt a neve, ami után kutatva kiderült, hogy pásztorok, betyárok készítették őket. Az I. világháborús orosz hadifoglyok is készítettek lószőrgyűrűket, medálokat.

Érdekességképpen megemlítem Rózsa Sándort, aki kufsteini raboskodása kapcsán fafaragás mellett lószőrgyúrúket készített amit a piacon eladatott. Ezek az ékszerek már hurkolással készültek, bár az orosz hadifogoly munkák némelyike úgy készült, hogy a tölteléket egy új lószőrrel körbetekerték.

Ekkor még készítettek a ló lábára békót, pányvát, a pásztor a kalapjára álladzót, borotvaecsetet, gombot kötöttek be vele, viseletben főkötőváznak is használták, de vadászatkor is megfelelt, hurokként kis és nagyobb vadat is elejtettek így. De hagyatékból került elő lószőrfüggöny is. Ismert volt a lószőrszita. Állítólag egy szlovákiai betyárnak, Jánosiknak tulajdonított köpeny váll és mellrészébe lószőrt nemezetek két réteg közé, hogy növeljék a köpeny teherbírását.

A XVII. sz. első feléből ismert a Svédországban készült augsburgi gyűrű, amely egy újabb technikát képvisel. Magántulajdonban ezzel megegyező technikával készült eljegyzési gyűrűvel találkoztam. Az előzőbe motívumokat, az utóbbiba szöveget szőttek bele.

Ebben a században a törökök által használt pasarangjelző rudak (tug-ok) szintén lószőrrel vannak bekötve. Itt találkozunk a festett lószőrrel. Festett lószőrrel készült az Argentínából hazánkba került lószerszám. Észak-Afrikában honos volt a bekötött szárú légycsapó (légyhajtó).

A XIX. században reneszánszát élte a lószőrből és emberi hajból készült ékszer. A svéd szegény családok nőtagjai házaltak emberi hajból és lószőrből készült ékszerekkel, így került Oroszországba, Észak-Németországba, a balti államokba, Finnországba, Norvégiába, Dániába, sőt Angliába is.

Nagy divatja volt a Vajdaságban és Bánátban. A XX. században még mindig viseltek lószőrből készült ékszereket. A sokác falvakban a nyakékek és fülbevalók használata divatos volt. Más vajdasági népcsoportoknál az 1950-es években megszűnt.

Néhány példa fonatokra, sodratokra

mandzsetta	sokácok által viselt bársonyocskák

csapó	békó	egyszerű fonat